~LadyGirbalia~

Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, müvészi gonddal
Függött a lantos ujjain;
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél
Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Most... árva énekem, mi vagy te?
Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága!

A.J.

Lefeküdtem fél kilenc magasságában aludni, és tizenegykor rájöttem, hogy ez nekem nem megy. Átállt a bioritmusom, és holnap faszkileszek. Mindegy. Ha most nem írom ki ezt magamból, akkor egész éjszaka nem fogok aludni.

A problémám az, hogy néhány napja érzem a 3 lépés távolságot Balázs részéről, és ilyenkor elkezdek pánikolni. Vagy iszonyú idegesítő módon megfojtom a szeretetemmel, vagy beleőrülök abba, hogy keresem a hibát magamban, és az összes kisebb lelki érvágás. Félek attól, hogy elveszítem, mert egy hónap alatt hihetetlen fontos lett nekem, pedig nem szoktam közel engedni magamhoz senkit, főleg nem ilyen rövid idő alatt. Lényegében már a szalagavatón megleptem magam, hogy mosolyogva tudtam neki olyan dolgokról mesélni, amikről eddig szinte senkinek, és pszichológusnak is csak zokogva. Elcsitította bennem az összes régi fájdalmamat, és nem tudom mivel. Kezdem érezni, hogy vagy nagyon boldog leszek, vagy nagyon megborulok miatta.

Ez a távolságtartás eléggé megzavart. Eddig nem volt vele problémám, hogy amikor olyanom van, akkor írjak neki egy aranyos sms-t, de ma többször elővettem és eltettem a telefonomat, mert meggondoltam magam. Nem akarom, hogy úgy tűnjön, zaklatom.

Amikor végzett ma a próbával felhívott. Nem sokat beszéltünk, de jól esett hallani a hangját, de észrevettem azt is, hogy baj van. Egy kicsit muszáj néha félretennem a saját problémázásomat, és odafigyelni rá. Nem lehetek önző, nem várhatom el, hogy ő figyeljen rám mindig.

Nem tudtam aludni, Francsi felkeltett facebook-chaten, de eltűnt fél óra után. Küldtem egy sms-t Balázsnak, mert körülötte járt minden gondolatom amikor aludni próbáltam, és messze került az álom, reméltem, hogy egy picit megnyugszom ha beszélünk.

Felhívott, és elég sokat telefonáltunk, elmesélte mi volt vele ma a próbán, elmesélte a gondolatait, és borzasztó idegesítő volt, hogy mindenkinek pont ilyenkor jut eszébe hogy beszélgetni kell velem. Ha Vele beszélek, akkor kizárólag Rá akarok figyelni. Leépítettem az embereket, aztán folyt tovább a beszélgetés. Jó hogy meg tud nevettetni.:) Már nem is tudom, hogy jutottunk el a baglyos témához. Nem lelkesedik annyira a szexualitás iránt mint én. A baglyos játék arról szól, hogy ha egy hónapig nem szexelsz, akkor van egy baglyod. Legalábbis ennyit vettem le belőle. Igazából rohadtul nem értem se a lényegét, se a célját, se semmit, ha valaki nem akar szexelni, akkor azt ne éjszakai madarakra fogja. Balázs nyafogott, hogy elvesztette a 22 baglyát, én meg megkérdeztem, hogy kell-e új. Szóval valójában ez azt jelentette, hogy szeretné-e megszüntetni velem a szexuális viszonyát. Nem válaszolt. NEM VÁLASZOLT! Mostmár semmit nem értek. Mit akar? Ez valami fura " hogyan építsük le a barátnőnket" stratégia? Tényleg nem akar lefeküdni velem? És még azon a "tedd el a pornószínésznő énedet" eseten voltam kiakadva... A baj ottvan, hogy tényleg sokmindenre képes vagyok ezért a pasiért, mert szeretem, de van egyáltalán értelme? Nem tudom összekötni a dolgait, nem tudok értelmes következtetést levonni abból, hogy szilveszterkor hótrészegen éjfélkor úgy vallott szerelmet, hogy majdnem összeestem, és elolvadtam, és elpárologtam, bár néhány szó amit használt nem létezett, de akkor is tündér volt, ugyanakkor másnap takarít-tesz-vesz, elvan, és nagyon nincs ott velem (azóta ezt érzem, hogy nagyon nagyon messze jár) és ma még beadja, hogy baglyot akar? Tényleg, majdnem őszíntén megnyugodtam és jól éreztem magam a mai telefonálás után, de ez kellett. Most még el se jutottam odáig, hogy saját magamban keressem a problémát. Ha így belegondolok, akkor valószínű nálam van a baj, mert elég sokminden egybevág ezzel kapcsolatban. Nem szeretném most részletezni, mik játszódnak le az agyamban a bennem keresendő problémákkal kapcsolatban. Nem tudom mit kéne tennem, mert ha vért izzadva a padlón kúszva küzdök érte, akkor csak megijesztem, és mégjobban eltávolodik tőlem, ha úgy teszek, mintha semmi se lenne, akkor azt fogja gondolni, hogy leszarom, ha meg visszavonulok, akkor még csak meg se próbálok tenni azért, hogy bármi történjen. Össze vagyok zavarodva, nem tudom mi lenne a helyes lépés, és fogalmam sincs, hogy mi játszódik le benne velem kapcsolatban, lehet hogy az egészre csak ráparáztam, de valahogy nem működik a kommunikáció. Nem bízik bennem. Lassan már magamban sem fogok. Tudatosult bennem, hogy az amit bezárok magamba, attól még ottvan, hogy nem foglalkozom vele. Balázs félt saját magamtól, ami elég ijesztő. Tényleg ennyire megbízhatatlan és destruktív lennék? Való igaz, történtek velem dolgok, megvoltak a reakcióim, de aki vágta magát, az már nem én vagyok. Bármennyire elborultam az elmúlt néhány hónapja, igen, volt hogy pengét vettem a kezembe, de nemet mondtam rá. Undorodom attól az érzéstől amit régen ilyenkor éreztem. Soha nem lennék rá képes többet. Van, hogy fájnak dolgok, van hogy borzalmasan érzem magam, és csak feküdnék egy elsötétített szobában, aludnék, és amikor ébren vagyok, nem tudnék mást tenni, mint sírni. De ez természetes. Ha nem tombolom ki magam, akkor minden fájdalom ugyanúgy el lenne fojtva bennem, mint az eddigiek, aminek hát... szar vége lett. Rájöttem valamire: néha sírni kell. Nem volt egészséges, ahogy a dolgokat eddig kezeltem. Ez van. Az elmúlt néhány napban bennevagyok a saját kis érzelmi viharomban, néha rámtör a sírógörcs. Remélem azért mert meg fog jönni. Nem szeretnék ketten lenni. Egyedülálló anyaként érettségi nélkül elég kevés lehetőségem lenne az önmegvalósításra. Kegyelemért könyörgöm a szerevezetemnek, hogy tudatosítsa magában, még nem ideális semmilyen körülmény ilyenekre. Az alkohol és a drog nem előnyös egy terhes nőnek, a dohányzásról meg rohadt nehéz leszokni, szóval légyszives vedd tudomásul, hogy most NEM ALKALMAS. oké?? 4,5 óra múlva kelek, és kezdődnek a borzasztó darálós napok. Hihetetlenül nem vágyom vissza a suliba, magával a tanulás tényével nincs bajom, de azzal, hogy egy csomó szarházival töltsem el a napjaimat... na ne... Gondolkodom a magántanulóságon. Sokkal eredményesebb lenne, és úgy oszthatnám be az időmet, ahogy az nekem megfelelő. Elkezdhetnék kegyetlen módon táncolni. Jazz, Krump, Tangó, Balett, Társastánc... amit csak akarsz. Nagyon jó lenne. Dolgozhatnék mellette, akkor valamilyen szinten talán anyu se verné ki azonnal a hisztit. Sajnos ez még egy ideig tervezés alatt. Jövőre angol meg informatika érettségi. Az elég baj lesz. Legalábbis abban az esetben, ha sikerül mindenből átmennem. Nem vágyom egy újabb pótvizsgára, szükségem van a nyaramra. Várom már, nagyon sok a tervem. Új dolog a tervek között, hogy most Balázst is beletervezem.:)) Jó lenne, ha biztos pont maradna az életemben.

Na hát a fejemben is kb ilyen össze-vissza vannak a gondolatok, mint ebben a postban. Sőt. Szerintem még rosszabb. Még megvárom Balázs alkotását, szeretném felfogni a gondolatait, legajább a blogja formájában. Aztán húzok aludni. 4 óra alvás, te szent ég, holnap meg fogok halni.

(szeretném hozzátenni, hogy ötletem sincs mikor készülhetett a kép, de a telefonomon volt.)

Pff. Ma sokkal korábban keltem fel a tervezett sohánál, anyu fél11kor felkeltett, hogy a család nő tagjai kollektívan utó-karácsonyt ünnepelnek, és megyek-e. Persze hogy megyek, a vásárlás a legjobb a női léleknek. Amúgy is kicsit le van strapálva a kis lelkem, szóval ez most jót tett. Nagyim, nagynéném, anyum, és én elrohantunk vásárolni, de már délben jött a kis pénisz kontra nagy pénisz vita, aminek hihetetlen röhögés lett a vége. Majdnem megvertem egy kis proletár sznob cigány picsát, hisztizett, hogy nem látszik a D&G felirat a pólón. Minek, kérdezem én, minek?? Egyrészt mindenhol takarja a bele, másrészt ránéznek, és levágják, hogy biztosan lopta. Sütött a csajról a butaság, de nagyon nagyra volt magával. Na mindegy.

Most hihetetlenül elégedett vagyok, mert elvertem 15ezret 2 óra alatt, és gyönyörűséges dolgokkal tértem haza a vadászatról:

1. Ciklámenszínű 12centis platform tűsarkú. (sajnos egy kicsit nyári cipő, szóval még pihen, de bűn lett volna otthagyni)
2. Fekete ruha. (hétvégén felavatom)
3. Csipkés fekete combfix
4. Csipkés fekete melltartó
5. sok-sok sminkecset
6. púder
7. fekete szemhéjtus

Az örömömet már csak az fokozhatná, ha továbbra is ilyen szép idő maradna, mint amilyen ma reggel volt. És persze a kedvesemről is szeretnék hallani, mert értem én, hogy elfoglalt, meg próbája van, de hiányzik. Számításaim szerint ahogy hazaér, és felmegy facebook-ra azonnal meg akar majd ölni, mert felraktam az összes hihetetlen módon előnyös wellness-es képet.:) Nagyon gyorsan rohan az idő, holnap vagyunk egy hónaposak. Gondoltam, hogy sütök valami kis hülyeséget, pl muffin, brownie, vagy akármi, de nem ér rá, szóval majd máskor. Na most hirtelen ennyi. Inkább kép:

Szerelmem ez a cipő. <3

Nos. Egy darabban életben hazajutottam, és ennek jelen körülmények között határozottan örülök. A szilveszterünk úgy nézett ki, hogy Balázzsal és Bencével kocsival indultunk neki, megcéloztuk Veresegyházát, de gőzünk nem volt arról, merre menjünk. Fő a határozottság és felkészültség, és ezt a következő mondat is jól példázza.: "Merre menjünk, Vác, vagy Fót? -Menjünk Fót felé. - Miért? -Mert az csak három betű..." Egy benzinkúton útbaigazítást kértünk, a fiúk kölcsönkérték a mikrójukat, amit el is rontottak, aztán mentünk tovább. Lassan odaértünk, bár nem gondoltam volna, hogy valaha is megtaláljuk magunkat. Elfogyasztottuk a medve ízű puszedlim nagy részét útközben. Az ivás nem középszerű módon kezdődött, ahogy beléptünk a nappaliba, már eljutott a tudatomig, hogy én túl józan vagyok egy ilyen bulihoz, mert sok ismeretlen részeg ember ugrált Zámbó Jimmy - Nézz le rám-ra. Nagyon gyorsan fel akartunk zárkózni véralkoholszint szempontjából. Egy ideig mindenki nagyban partyzott, volt egy fantom-srác, aki volt, de nem láttuk. Gerzson(az eredeti nevét nem tudom) kiütötte magát, és fent aludt az emeleten. Olyan brutálisan csúnyák lehettünk, hogy az elképzelhetetlen, én egy Jenő nevű fiúnak Hitler-bajszot rajzoltam alkoholos filccel, Bence homlokára Harry Potter villám, és egy hímtag került, a saját karomat meg LÁJKoltam. Iszonyú jól éreztük magunkat, Balázzsal táncoltunk, de ő erre a részre már nem emlékszik. Többször szedtem össze a földről és ültettem vissza a székbe. Volt némi mozgáskoordinációs probléma. Fél12-kor eltűnt hányni, és onnantól ápoltam. Iszonyatosan aggódtam érte, tudtam mennyire szarul van, és rosszul esett, hogy nem tudok semmit kezdeni a helyzettel. Feltámogattam az emeletre, és lefektettem. Negyed egy körül mertem először felállni mellőle, mosdóra indultam, de kiborultam. Nagy százalékban az alkoholnak tudható be a túlérzékenységem, de nagyon aggódtam, és nem tudtam mit kezdeni azzal a gondolattal, hogy soha nem fogja tudni, mit érzek. Azthiszem ott vesztem el lelkileg amikor elsírtam magam. Átöltöztem, letöröltem a gusztustalan módon lefolyt sminkemet, és visszamentem Balázshoz. Három fiú volt ott vele a szobában, nekem meg elborult az agyam, és elhajtottam őket a picsába. Balázst egy óra előtt sikerült ágybatenni, és aludt. Az volt az este legnagyobb megkönnyebbülése amikor aludt. Lementem partyzni a többiekkel, elég jól elvoltunk, születtek vállalhatatlan képek, de összességében vicces volt. Nem tudom hány óra lehetett amikor felrohantam megnézni, hogy jól van-e, de előtört belőlem a szeretet, és befeküdtem mellé. Hallgattam a szívverését, ahogy lélegzik, és cirógattam a vállát, meg a nyakát. Viszonylag megnyugodtam tőle, hogy mellette voltam, de egy percet se tudtam aludni, főleg úgy, hogy befoglalták a szobában lévő másik ágyat, és nekiálltak szerelmi életet élni. YEAH.-_-  A végére meguntam, bosszantott, szóval kimásztam az ágyból, közöltem a párral, hogy hajrá, és lementem a nappaliba. A srácok lent ültek. Rágyújtottam, magamhozvettem a sörömet. Pálinkáztunk, rágcsáltunk, zenéthallgattunk, dumáltunk. Negyed nyolc körül a fiúk felkeltették az egész bandát takarítás céljával. Balázst össze kellett szednem egy kicsit, mert az esti strip-show után lent maradt a pólója, és kb a fél este hiányzott nála. Utána lementünk takarítani. Az este folyamán többször nekiálltam valahogy visszaszorítani az élhetetlen gusztustalan mocskot, de nem sikerült. Miután végeztünk, leültünk a TV elé. Nem kellett volna. Egy rajzfilm ment, de ha a gyerekem ilyet nézne, biztos agyonverném. Latinamerikai nevekkel teletűzdelt borzalmas tört angolsággal kombinált ismeretterjesztő jellegű interaktív-szerű rajzfilm volt Diego, a sólyom főszereplésével, aki a Meleg Erdőkbe vágyott. (a kis buzi) A rajzfilm alatt kezdtem el masszívan inni(főleg vodka, pálinka), majd a gagyi StarTrek-utánzat alatt eltüntettem egy üveg pezsgőt, és ehez hozzácsaptam egy pezsgőspohárnyi jägert. Ezek után kisminkeltem egy fiút. Fogalmam sincs milyen indíttatásból, de ráindultam a házigazdára, amiben a kellemetlen az, hogy csaj. Nem tudom miből jutott eszembe, de nem találtam egész este a fehér pulcsimat, a többieket meg nem akartam zavarni, szóval Balázs segítségére volt szükségem (magamtól már állni se tudtam). Nem találtuk meg, ellenben kiborultam, és elmondtam neki azt, amit még egy nyomorult pszichológusnak sem, lényegében senki nem is tudja ezt az életemmel kapcsolatban. Meglepett, hogy ennyire könnyen elmondtam neki, és nem is fájt annyira. Jól esik, hogy megoszthatok vele dolgokat, bár ezt semmiképpen nem akartam rázúdítani. Sokmindenről beszéltünk még, de én folyamatosan zokogtam. Kicsit kivoltam az élettől. Szégyenlem magam a kiakadásaim miatt. Hazajöttünk, bejött, ettünk, átöltözött, agyfaszt kaptam, amivel megijesztettem. Iszonyú szar érzés, amikor a piától és a kimerültségtől extra-érzékeny az ember, és túlreagálja a legapróbb hülyeségeket is, és saját magának csinál bajt. Most úgy érzem, Balázs távolabb került tőlem, és tartja a három lépés távolságot. Mindegy. Majd megoldom, nagylány vagyok. Elment próbára, én zuhanyoztam, és lefeküdtem egy picit. Semmire nem volt elég az az alvás, bár jól esett. Balázs telefonjára keltem, jól esett hallani a hangját, bármennyire fura is most velem. Összeszedtem magam, kajáltam, és mentünk Conexión-ra. Nem táncoltam, csak szerencsétlenkedtem, nagyon kiütött a másnaposság és az alvás hiánya. Most hazajöttem, és baromi sok érzés kavarog bennem, de tudom, hogy csak fáradt vagyok. Amelyik holnap is megmarad, arról majd írok, most viszont lefekszem, mert már ráz a hideg, és nyűgös vagyok. BUÉK!

Tessék, ebben rohangáltam 2010 utolsó óráiban, szóljon aki úgy gondolja, nem illett oda.:D Ördögszarv, óóó yeeeaah.!

Egy kis mesével szeretném kezdeni a tegnapról. Valahogy mostanság amikor gép elé ülök, akkor valahogy nem történik semmi egész nap, nálam este indul be az élet. Napközben lustulok, kényszerevő vagyok, és semmit nem csinálok. Tegnap este 20:15re kellett kiérnem Balázs elé a táncszínházas próbája után, aztán onnan rögtön mentünk Alice Anton koncertre. Soha nem hallottam még őket, Balázs ismeri az énekest, és elmentünk. Jó zenekar, a koncerten valamiért nem jött át a zenéjük, nem voltam erre ráhangolódva tegnap este. Igazából szinte semmire nem voltam ráhangolódva, de ahoz képest egészen belendültem a második Jäger után.:D Megismertem 2-3 tündéri emberkét, jó arcok. Lájkoltak. Pecsétet is kaptam. Filterben volt a koncert, aki járt már ott, az tudja, a bejárattal szemben van egy eléggé modern/morbid műalkotás... Egy férfialak, akinek le van vágva a feje teteje, és bele van csapva egy balta éle... Valahogy megfogta a humorérzékemet, és onnantól minden rossz szóvicc ezzel volt kapcsolatos, vártam, hogy a többiek mikor akarnak majd megölni érte. Sokszor a szavukba VÁGtam, pedig nem jellemző rám. Szóval elindultunk hazafelé, (előtte természetesen megint táncos-elborulás), és a kocsiban énekeltünk amíg még négyen voltunk, aztán Balázzsal beszélgettünk hazáig. Az este folyamán mesélte, hogy a testvére miatt megőrül, mert mondott valamit, és blogolt is, de nem olvastam. Hazaérve bepótoltam. Amit írt egyrészt iszonyú mélyen meghatott, és elérzékenyített, másrészt méginkább kiakasztotta a fejem "KÉTSÉGEK" feliratú szekcióját. Kezdek rájönni arra, hogy sokkal jobban szeretem őt mint gondolom. Elolvastam, és beszéltünk a dologról, állítása szerint a tény, hogy a nővére szerint bűn az, hogy együttvagyunk, nem azt jelenti, hogy utál/nem kedvel. Azt VÁGOM, hogy nem kifejezetten a személyem ellen irányuló támadás, de valamilyen szinten a személyem elleni is lehetne, hiszen egészen véletlenül én vagyok az a lány aki nem vallásos, és házasság előtt lefeküdt az öccsével, (NEM, nem a sajátjával!!!) szóval vehetném úgy is, hogy ezek alapján már elég rosszul indítottam nála, és még egy darab mondatot se beszéltünk, ott valószínű végleg elásom magam a különc gondolkodásmódommal. Miért ne mondhatnám azt, hogy leszarom? Végülis mondhatnám, nem feltétlenül kell, hogy kedveljen, még abban az esetben se fontos, ha a jövőbeli gyerekeimnek (nem terv, csak ha esetleg...) nagynénire+unokatesóra meg mittudomén mire lenne szüksége, mert nem csak én esem kívül a család elképzelésein a fiuk párjaként. Megszoktam, hogy a családomban az emberek kedvesek, és befogadnak másokat ha a sors úgy hozza, ha látják rajtam mennyire fontos valaki, akkor családtagként kezelik. Lehet, hogy senki nem agysebész, meg atomfizikus, de sokkal ideálisabbnak tartom ezt a verziót, mint azt, hogy "képzeljétek kicsikéim, anyu szülei puskával kergették aput a kertben, apu szülei meg egy kanál vízbe akarták belefojtani anyut".... Sajnos az utóbbit még valóságközelinek is érzem... >_<  Nem tervezek sok gyereket szülni. Maximum kettőt, de őket szeretném a lehető legjobb körülmények között felnevelni önálló háztartásban, nem elkényeztetve, de úgy, hogy mindenük meglegyen. Szereném ha hasonlóan jó kezdésük lenne mint amilyen nekem is volt/van. És ami még fontos, hogy ne csak a közeli családdal legyen jó viszonyuk. Imádom a nyári családi találkozókat, az a 80 ember aki ott van, mind a rokonom, és mindenkit kedvelek, szeretek, és tudom, hogy hozzájuk tartozom. Most azthiszem befejezem a "mi lenne ha" játékot. Az is előfordulhat, hogy leszbikus élettárssal 90 éves korunkig együtt fogunk élni, és kismillió macskát fogunk tartani. Vagy 2012-ben (azaz majdhogynem jövőre!!) eltrafálja a bolygót egy gigantikus meteor, és mindenki kipusztul. Akármi előfordulhat, valahogy mégis bizakodóan nézek előre, mert hajtom az álmaimat. ~Híres, keresett táncosnőként, boldog házasságban, gyerekekkel, kisállattal, egy kényelmes kis lakásban valahol központi helyen, ahol még szép is, hétvégi kirándulásokkal, családi programokkal társasági életben..~ szóval van egy giccses jövőképem, amiből ha csak a negyede teljesül, már tök boldog vagyok...:) (persze nem lakás és kisállat kombó, mert akkor már megint macskás-néni vagyok, csak leszbikus élettárs nélkül) Na mindegy. Ez így egy elég rendes gondolatmenet volt, elég is.

Ma este egy diszkrét 18fős házibuliba megyünk Balázzsal Veresegyházára, rajta kívül senkit nem ismerek, de állítólag mindenki jó arc. Az újév nem ok a szétcsapásra, nekem az élet minden napja valami új kezdete - ezért minden nap szétcsapom magam. :D Kiváncsi vagyok erre az estére. Holnap este Conexión van, úgyhogy az új év első estéjén már táncolok, ez egész jó jel.:) Most viszont rohanok és sminkelek, mert soha nem leszek kész. ~(Pánik, hogy újév vs. házibuli, hogy kéne felöltözni???)~ Nagylány vagyok, megoldom.

És a post lezárásaként amit igazán összesen gondolok az ünneplésről:

BUÉK drágáim, nem akarok érzelgősködni, mert van 365 nap arra, hogy szeressek mindenkit, és megköszönjem, hogy van nekem, szóval nem pont a karácsony-újév...stb ünnepek miatt kell.:) Jó bulizást/ünneplést!! Jövőre!!! ♥

2011-ben! (holnap) jön a jelentés az ünneplésről.:) Boldog új évet mindenkinek!!!!:)

Kb 10 perce jött rám az, hogy ezt most mindenképpen ki kell adnom magamból, írnom kell. Van, hogy az embert szétfeszíti valami, de nem tehet/mondhat semmit, és hagynia kell felrobbanni az időzített bombát a kis lelkében. Néha pont így érzem magam mostanában. Nem külső kényszerből, hanem a saját hülyeségem által kemény munkával épített falak miatt. Valamiért félek kimondani, pedig mindennél jobban szeretném ha tudná mennyire. Jól esik vele beszélgetni, ilyenkor nem érzem a múlt súlyát a vállamon, távolinak tűnik minden eddigi baj, minden eddigi rossz, és így el tudom neki mondani ami bánt. Aggódom, hogy gondot jelentek neki. Nem akarok a terhére lenni, nem akarom az őrületbe kergetni azzal, hogy folyton vele vagyok, és tudni akarok róla. Nagyon sokmindentől tartok még vele kapcsolatban, de az egyik ilyen ami rámjött most, hogy nem merem kimondani, hogy szeretem. A kocsiban ma majd' megőrültem magamtól, de nem tudtam leküzdeni azt a félelmemet, hogy talán nem akarja hallani, vagy túlságosan kiadom az érzéseimet, esetleg valami egyéb hülyeség üt be, ami nálam azért valljuk be, elég gyakori. Szóval lényegében ennyi a bajom, amitől az őrület szélére kergetem már magam egy ideje, és nem tudom mit kezdjek magammal (a helyzettel meg főleg nem).

Most nyugizom, és linkelek ide két gyönyörűszép Tito Puente számot, ezeket hallgatom, csitítom a fejemben üvöltöző és randalírozó rengeteg óvodást. Szééétzuhanoook.

A zenék:

1    ,   2

Az a lány annyira különleges, és különlegességénél fogva megakad rajta az ember szeme, és észreveszi azt is, mennyire gyönyörű. Világéletemben komplexusos voltam, általában tudom, ki az aki miatt nem éri meg még gondolkodnom sem ilyeneken, de ez most egy picit ütött a hülye kis fejemben. Világosan átlátom, nem kéne úgy éreznem, hogy fel kell vennem vele a versenyt, de mégis... A közelébe nem érek. Érzékelni szoktam, ki az, aki belső értékekben, és ki az aki külsőleg van feljebb nálam néhány kategóriával, és jelen esetben most leesett az állam, és hallottam már sokmindent az illető hölgyről, de ahogy ma összetalálkoztam egy képpel (majd utána megszállott módjára végignéztem az összes többit), rá kellett jönnöm, hogy nem csak különleges, és szép arca van, hanem tökéletes teste is. Vagy nagyon jó adottságai vannak, vagy nagyon sokat dolgozott érte, de valószínűnek tartom, hogy mind a kettő. Egyszerűen nem lehet valakinek ennyire tökéletes lába, hát eldobom az agyam!! *holnaptól edzés*

Furcsa ábrándos talányok vesznek most körül. Rémisztően szorítva ölel az az érzés, hogy várok valamire, dolgom van, fegyvere vagyok valaminek. Nem kapok jelet. Egyetlen rezdülést sem érzek magamban, vagy magam körül a csípős téli levegőben, semmi nem változik, amiből tudnám, vagy legalább sejteném, hogy miért vagyok itt, és mikor történik már valami. Úgy érzem várok, és közben tágítanom kell a határaimat, el kell jutnom úgy a világ végére, a saját szellemi szakadékom szélére úgy, hogy még vissza tudjak jönni, és ahogy a tapasztalatok egyre súlyosabban nehezednek a vállamra, azt mondhassam: "igen, átéltem ezt a mesét, ezt a csodát. Enyém volt a mennyország, és a pokolé voltam." Végletes ember vagyok, felhőtlen boldogságban minden ész, értékrend, önkontroll, és józanság nélkül a kiélés eszközévé tudok válni, ugyanakkor ha zuhanok, akkor elnyel a sötétség, a fájdalom, a kétségbeesés, és kegyetlenül tudok szenvedni. Nem vagyok biztos benne, hogy boldog lennék az aranyközépúton. Nem tudom elképzelni magam olyannak, amilyennek néha lennem kellene ahoz, hogy az emberek normálisnak tartsanak. Mélyen, legbelül érzem, hogy nem szabad engednem a környezetnek, semminek, nem hajthatok fejet a társadalom minden értelmetlen szabálya előtt, akkor sem, ha ezzel megnehezítem a saját életemet. Még mindig várok. Nem tudom mire, de az a kis belső hang azt súgja, megéri várnom, de addig se tétlenkedjem, ne pazaroljam az időmet, és azokat az értékeket, amiket belőlem nem öltek még ki a szabályok, az elvek, értékrendek, és a fájdalom leküzdésének általános receptjei. Mindenre megvan a saját elvont megoldásom, az én egyedi mesevilágomban, a lelkemben. Sokan próbálták már telebeszélni a fejemet azzal, hogy a hiú bizakodásom a feladatomban, és a naivitásom a jövővel és emberekkel kapcsolatban meg fog ölni, felemészt, és örök életemre egy roncs leszek, de nem érdekel. Biztosan érzem, hogy alkotnom KELL valamit, és ebben semmiféle kérdés nincs. Jónéhány alkalom volt már, amikor úgy éreztem, hogy elvesztem, és letértem az utamról, rossz helyen vagyok, és nem abban a világban élek, amelyikben nekem lehetőségem van bármire. Így utólag átgondolva, soha nem voltam még biztosabb, hogy jókor vagyok jó helyen. Olyasfajta érzés kerít néha hatalmába, hogy túl sok minden van már körülöttem, mindenki kitalált már mindent, és nem tudok újat alkotni, még az én bolond fejemből sem pattanhat ki olyan, amivel áttörhetném a falakat. Muszáj sikerülnie, egyszerűen nem tudom elképzelni azt, hogy megszülettem, éltem, meghaltam, és senki ne emlékezzen rám, lehetetlen, hogy nyom nélkül eltűnjek, azok után, hogy ennyire furcsa itt minden. A dolgok nagy része nem úgy működik, ahogy én azt elképzelem, nálam mégis más. Nekem valamiért folyik az élet, anélkül, hogy követném azokat az útmutatásokat, amiket a többiek. Vegyük példának azt, hogy korán kelek, bemegyek suliba...stb. Nekem ez egyszerűen nem megy. Nem kelek korán, és nem megyek be, mert nincs rá kapacitásom. Éjjel mindenre sokkal fogékonyabb vagyok, megőrít az éjszaka, szétfeszít az izgalom érzete, és elmennék a világ végére is ha kell. Nappal holtan fekszem az első helyen ahol békénhagynak az emberek a hülyeségeikkel. Vannak jó pillanataim, amikor egy picit adok magamból is, de általában rámszakad egy szerep, mert sokkal kevésbé fárasztó, mintha küzdenem kellene azért, hogy megvédjem önmagamat. Eszmefuttatás - OFF.

Tegnap voltunk FTS koncerten, hihetetlenül örültem a srácoknak, imádom őket, bolondok.:) A buli eleje elég unalmas volt, még mindenki szaladgált, és én se ittam eleget ahoz, hogy elszabaduljak. A pultnál kaptam egy olyat, hogy "vakító"... Nem tudom mi volt az, de beütött, enyhe szétcsapás-feelingje kezdett lenni az estének. A zenekar nagyon jó volt, odavagyok azért amit művelnek, óriási volt a hangulat, végigüvöltöttem az egész koncertet, ugráltam, pogoztam, tomboltam. Meghatódtam az új számon.:) Utána berohantam backstage-be, és mindenkinek a nyakábaugrottam. Utána elvont krump-szerű zenére elborultunk Balázzsal, kitáncoltuk magunkat, a dolog egyik feléért jött a fejmosás, többet nem hagyom előtörni magamból ezt a fajta vadállatot. Egy ideig még tomboltunk, örjöngtünk, aztán hazajöttünk. Nálam aludt. Örülök, hogy nem érezte magát annyira szarul mint gondoltam. Beszélgetés, (némi fejmosással egybekötve a megőrülésemmel kapcsolatban) aztán elvoltunk... Öhm. Még mindig odavagyok azért az emberért.:) Hihetetlen... Na mindegy, majd meglátjuk meddig képes elviselni...

Ma kb semmi tervem nincsen, mióta Balázs elment kb összesen kajáltam, meg egy kicsit összeszedtem magamat, és a környezetemet. (ráfért mindenre) Mára annyi a terv, hogy lenézek Arany10-be, úgyis rég voltam, és most kivételesen én is rajta vagyok a listán, szóval ingyen megyek be, egy próbát így mindenképpen megér. A baj ott van, hogy kezdem unni a kubait, ugyanazon a szinten vagyok leragadva, és nem találom az utat a fejlődéshez. Na majd kitalálok valamit. (és februárban wellness, szóval ott megint csapatom neki 1000% energiával.^^)

LadyGirbal - OFF

Két napja semmilyen formában nem jutottam gép mellé, kicsit fura, mert nincsenek elvonási tüneteim. Biztos ezer dolog történt velem a két nap alatt, de nem tudom őket felidézni olyan élesen, mint azt a problémát ami pillanatnyilag foglalkoztat. Tegnap este rájöttem, hogy Balázs nem mesél el semmit, és fogalmam sincs, hogy kivel van, mit csinál, és kb semmi. Ez a gondolat akkor fogant meg bennem, amikor Zsolti megkérdezte Szilvuban, hogy "ez nem az a társaság akik körében megcsalt?" Nem tudtam. Igazából jó ha 2 nevet ismerek a környezetéből, és kb itt be is zárult a dolog. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon miért nem mesél el nekem szinte semmit, és ha én kiadom magamat, és elvárja, hogy minden gondolatomat megosszam, akkor ő miért nem tesz ugyanígy. Ott kötöttem ki, hogy nem bízik meg bennem. Szerintem ugyan semmiféle okot nem adtam rá, de ha így van, akkor itt nagyon nagy gondok vannak. Nem értem miért tart tőlem ennyire, kezdek megzavarodni, mert az önértékelésem könnyen befolyásolható, és ezeknek a gondolatoknak az lett a legújabb vonzata, hogy megbízhatatlannak érzem magam. Szar.

Azt hittem, én baszom el a mai napot azzal, hogy átalszom. Rá kellett jönnöm, hogy nem. Így, hogy legfeljebb két órája kelhettem, már rendetcsináltam, kitakatítottam a terráriumot, lebeszéltem a jegyet az esti FTS koncertre, lefürödtem, beszéltem anyuval(kicsit nyűgös volt, kaptam a fejemre, hogy ellopták a pénztárcámat...) És lényegében még fetrengeni is volt időm, mert ha van, akkor miért ne? Most meg leültem blogolni, Balázst várom, hogy összevágja otthon a zenénket, és elinduljon. Nem lenne rossz eljutni valameddig a koreográfiával, mert eléggé pánikban vagyok a tudásomat, és képességeimet illetően.

Este FTS koncert. Félek, hogy Balázsnak nem fog bejönni a dolog, tudom mennyire rohadtul távol áll tőle ez az egész, és hogy csak miattam jön el. Én tudom, hogy ezzel a társasággal mindig jól érzem magam, megőrülök, tombolok, és átmegyek egy picit a régi vadállat énembe, de ez nem jó kombó, ha én tombolok, ő meg szarul érzi magát. Nem akarok önző lenni, de nehéz, hogy két irányba próbálok ebben az esetben elegettenni az elvárásoknak, egyrészt megigértem Misiéknek, hogy most ottleszek, hamár a bemutatkozó koncertet kihagytam (lelkiismeretfurdalásom is van miatta, még azóta is), másrészről szerintem alap, hogy nem kényszerítem bele a páromat olyan programba, amit tudom, hogy nem fog élvezni... Már megint kettészakadok.

Azthiszem, most ennyi elég a lelki zűrzavaromból, még próbálom helyretenni a gondolataimat, és érzéseimet, ha mással nem, akkor egy ma esti szétcsapással biztosan.:)

Öhm. Tegnap este a nagyszülők végiglátogatása után kimentem a Király utcához, ott találkoztam Francsival, és mentünk 57-be (kocsma), ahol ottvolt már Haki meg Macska, és később csatlakozott Misi is. Elkezdtünk inni, söröztünk Jägereztünk, iszonyatjól elvoltunk, aztán Haki lelépett, és vissza is jött a kis felszerelésével. Nagyon csúnyán kivoltam, sokat ittam, és a drog nem éppen vált előnyére az állapotomnak, Balázs is hívott, hogy találkozzunk, szóval odajött értem éppenhogy még tudtam magamról.Beültünk a kocsiba, én ott elvesztem. Az idő folyékony massza lett, a tájból körülöttünk csak villogó fényeket és ijesztő torz formákat láttam, és ebben a képlékeny hirtelen rámszakadt új világban megeredt a nyelvem, beszéltem mindenről ami bennem volt őszintén. Már előtte 57-ben is rám jött az őszinteségi roham, Francsinak megmondtam, hogy hiányzott, és nagyon fontos nekem, és nem akarom mégegyszer elrontani, a négy fiút egyszerre fárasztottam azzal, hogy szerelmes vagyok, mindenről véleményt alkottam, és ha valaki szembeszállt velem, akkor üvöltve védtem különbőző idióta érvekkel az álláspontomat. Szakadtunk. Nagyon durván kivoltam. Jó hogy Balázs hazahozott, mert nem tudom mi lett volna velem ha ő nem vigyáz rám.. Hazafelé a flash-elés és az őszínteségi kitörés mellett nem sokat csináltam, amikor megcsúsztunk a kanyarban, és felfutottunk a patkára, akkor is csak átadtam magam az adrenalin-függőségből fakadó kielégülésnek. Utána rámjött egy kis para, de nem volt vészes, elég tompa voltam hozzá, hogy ne aggódjak semmin. Hazaértünk, nálam aludt, mert enyhe pánikban közöltem vele, hogy nem fogom hazaengedni, és ittalszik. Kivételesen nem kellett órákat könyörögni érte, szerencsére nem hülye. Felértünk, és elborultam, rámjött a nimfománia. Egymásnak estünk, de még mielőtt teljesen elvesztünk volna leállított, kezd nem segíteni rajtam az a kifogás, hogy "de nemrég volt meg"... Lassan elrohanok nőgyógyászhoz feliratni fogamzásgátlót, mertegyszerűen ez így tökéletes, és így imádom. Ölelkeztünk, én pedig megint vallottam. Utána órákig, és hihetetlenül... Amitől teljesen kivagyok, és a tűréshatárom végére tud tenni vele, az amikor ÚGY néz a szemembe. Nem tudom leírni milyen, de minden benne van. Kéjjel keveredett vágy, egy kis türelmetlenség, élvezet, kielégülés, és nagyon-nagyon sok érzelem. Tényleg megőrít vele. Wáhh.!!<3 Sokáig elvoltunk, aztán egymás karjaiban zuhantunk álomba. Hajnalban hallucinációkra keltem. Rémes volt, süllyedtem lefelé, aztán zuhantam, aztán nem... Nem tudtam mi van velem, kicsit bepánikoltam. Nem tudtam rendesen levegőt venni, kalapált a szívem. Balázs felkelt, és megpróbált kezdeni velem valamit, több-kevesebb sikerrel. Felöltöztünk, megitatott, egy idő után kezdtem jobban lenni, hoztam sütit is, mert rámjött.Egy ideig még zaklattak különböző halvány látomások, de nem voltak annyira rosszak mint az elején. Hat körül megint elaludtunk. Reggel az édesanyja telefonjára keltünk, délre haza kellett érnie. Defekttel. Úgy, hogy apu még alud, amikor mi keltünk. Én egy picit felhúztam magam, nem tudom miért. Lehet hogy túl sok empátia volt bennem abban a pillanatban, és tudom magamról, hogy gyűlölöm a kényszereket, és a korlátokat. Megcsinálták a kocsit, és hazament, ma nem sokat tudtunk együtt lenni, és ahogy elnézem holnap se sokat leszünk.. Kezdődik a pánik, mindjárt vége a szünetnek, és vele akarok lenni!! >_< Ki kéne találnom valami közös programot, vagy valamit amivel meglephetem, jól esne egy picit kedveskedni. Na ezen gondolkodom.:)

4,5 éve ugyanazt a telefont használom, és most megleptek egy újjal, valami Samsung okostelefon, érintőképernyős meg minden, tényleg nagyon jó, de nekem ez sok. Nem tudom kezelni, mindent elnyomkodtam rajta, az összes nevet töröltem a telefonkönyvből, kb 3db maradt benne, mert annyiról tudtam, hogy kicsoda, és amúgy kezelhetetlen, és ha nem vágom 2 napon belül a falhoz, akkor acélidegeim vannak.

A másik gond vele, hogy akármennyire tetszik az, hogy feldugom tölteni, és szól magától, hogy fel van töltődve, meg egy tündér, és megcsinál helyettem mindent, de nagyon rossz érzés az, hogy a régi telefonom helyett van itt az ágyamban, ő meg lent szomorkodik az asztalon egyedül a sötétben... NAGYON bűntudatom van, az lesz, hogy így hajnali háromkor lemegyek érte, és felhozom az ágyba... Borzalmas ha hülyeségekért van bűntudatom... És még én piszkáltam tegnap éjjel Balázst emiatt... "Isten nem ver bottal"...:D

Lezajlott az esemény, a vacsora közben megbeszéltük a hányós kórházbanvégződős részegséget, hogy hogy lehet legjobban összetörni magunkat, szó esett a féllábú transzvesztita prostituáltakról is, szóval jó kis karácsony. Pezsgőztünk, szakadtunk, elvoltunk. De mint már mondtam, nem ez lesz az emlékezetes.:)

Kép:

Jó kis beállított családi fotó, de nemgáz. Azért elég jó. (mindenkinek terrorista feje van rajta.:DDD) <3

A karácsonyfa-krízis elhárítva, megkezdtük a díszítés-projectet, hát elég jó, kb az összes fellelhető díszt ráraktuk, és anyu még elment a barátnőjéhez utánpótlásért. Leszakadt a kezem, és agyonszurkált a tűlevél, de egész jól kezd kinézni.:)

És a létrától-díszírős fless is megvolt, nem teljesen értem, miért engem kellett felküldeni a magaslati levegőre, amikor a tavalyi esetből okulva mindenki tudja, hogy utálom ezt a létrát. Na jó, lelövöm a poént, megmutatom milyen szépséges lett a karácsonyfánk:

A karácsony mindenkinél hisztéria, mindenki karácsonykor üvöltözik a családjával, iszonyú sok a konfliktus. Mi ezt egy picit másképp kezeljük mint ahogy külső szemlélőként bárki elvárná. Ahelyett, hogy üvöltve levágjuk egymás fejét, a legvégzetesebb karácsonyi bakikon is sírva röhögünk. Mitől emlékezetes egy karácsony? Én személy szerint soha nem emlékszem a karácsonynak a szokványos részeire. Mit kaptam 2000-ben karácsonyra? Honnan tudjam?? 10 éve volt. Az egyetlen emlék ami megmaradt, hogy díszítés közben eldőlt a fa, mert elfelejtettük kikötni. Nem öltük meg egymást, nem mutogattunk ordítva, hogy kinek a fejét akarjuk táncán, és ki a hibás. Röhögtünk. Imádom a családomat, iszonyú jól kezeljük a leghülyébb helyzeteket is.

Az idei karácsony is piszokmód emlékezetes lesz. Felkeltem délben arra, hogy hangosak az emberek. Balázs 8kor lelépett, mert családi botrány van belőle, hogy ittaludt. Erről majd később. Nem tudtam visszaaludni, csak félálomban vergődtem, picit sírdogáltam, de ez nálam természetes. Fránya bűntudat. Szóval a családom hangosabbik verziójára keltem fel, letántorogtam megnézni, hogy mi a tökömet csinálnak, hát elég vicces volt, mert mivel tetőtérben lakunk az öcsémmel, van egy lépcső, ahol olyan 3-4 méter belmagasság van. Kinyitottam az ajtót, és a karácsonyfa teteje elhajlott a plafonon!! Önkéntelenül is kiszaladt belőlem a röhögés. Anyuval egy kicsit elszaladt a ló, megérkezett a karácsonyi lelkesedés. Kicsit túl sok is. A magassággal még nem is lett volna akkora gond, de a fa vagy kétszer olyan széles volt, mint amilyen magas. Értem én, hogy évek óta mondogatjuk, hogy a kövér fenyő aranyos, meg minden, de lehet, hogy hiba volt.

A dolog megoldásához úgy jutottunk el, hogy kegyetlenül oltottunk mindent és mindenkit, visongva szakadtunk. Apu hatalmas sóhajjal kisérte a következő mondatot: "20 éve hisztizek, mert bele kell faragnom a fát a talpba, ha ezen túlvagyunk, soha többet nem szólalok meg." Egyszer már belefaragta, most kifaragta belőle, és behozott 4-5 fűrészt, meg egy láncfűrészt a nappaliba. Nekiállt leszedni a kis ágakat (amik magukban akkorák voltak mint 1-1 kisebb karácsonyfa.:D) és amikor már majd' egy métert lecsupaszított az aljából, közölte, hogy hozzon valaki egy törölközőt. Negyedóra röhögés. Én szemfüles vagyok, videó, és képanyag is készült arról, ahogy édesapám a nappali közepén benzines láncfűsésszel karácsonyfát igazít. Kb a felét le kellett vágni, gratulálok anyu, nagyon szép fát vettél.:D<3 Ja és a vicc az, hogy most múlt 1 óra. Ötre vendégek jönnek, és még se fa, se kaja, SEMMI.

És még csak most kezdődik!!!! Rohanok porszívózni. Néhány kép:

Nemrég keltem fel, és 7ig még nyugiban fetrenghetek, mert Balázs csak akkor jön át, megnézünk egy filmet. Tulajdonképpen terveim szerint ma reggaeton partyra mentem volna, de ő nem szereti, szóval passzolt. Majd elmegyek az előszilveszterire, bár az nem csak reggaeton & RNB, hanem funky, meg latin pop, amiért annyira nem rajongok, főleg amikor a picsarészeg nyomorultak megőrülnek rá. Meg táncpárbaj sincs. Valahol mélyen indíttatást érzek arra, hogy jelentkezzek párbajozni, még akkor is, ha ebben a műfajban nincs biztos alapom, és maximum a lelkesedésem segít rajtam. Jó flash a táncpárbaj, még anno 3-4 éve nyáron láttam brake-eseket meg hiphoposokat a kikötő mellett a móló közepén párbajozni, akkor nagyon megtetszett, mindig is vágytam arra, hogy elvadult közegben legyek, pl utcai táncosok, rockerek, punkok, street art-osok... Nem felelt meg az, hogy "sznob vagyok, és elmegyek bebaszcsizni a hajógyárira, és megmutatom magam, hogy mekkora raj vagyok"... Az ilyeneknek a társaságától is kiráz a hideg, ha 20 percnél többet kell egy légtérben töltenem egy hasonló értékrendű emberrel, akkor nekimegyek. Szélsőséges vagyok, mert szerintem több van bennem annál, hogy beolvadjak a másik százezer ugyanolyan hülye picsa közé. Lehet hogy felelőtlenség, mert senki nem szereti a szélsőségeket, de leszarom, ha kényszerítenek se akarok olyan lenni.

Szóval nem megyünk ma. Igazából jó is, mert holnap karácsony, és nem jó 23.-án berúgni úgy, hogy 24.-én segítenem kell mindenfélében. (amúgy nem tudom, hogy ez tényleg jó-e így, vagy csak magamat próbálom lenyugtatni, hogy ne írjak olyat, amit megbánnék.) Najó leszarom. Itt születnek az igazi gondolataim, beszélni nem tudok róla, mert mielőtt összeszedném őket, szétesek, és feladom azt, hogy rohangásszak a fejemben minden egyes szó után. Nagyon elfáradok benne, ha beszélnem kell a bajaimról, és nem is szeretem. Jól belém lett nevelve, hogy ha bajom van, kussolok, és megoldom egyedül. Zsolt drága, köszönöm, jól végezted a feladatodat, még most se tudok tőled megszabadulni.:) Corinna, mi? Hát fordulj fel.

Ja... Egy kicsit nem szeretem ha be vagyok korlátolva. Ha be vagyok zárva azt mégkevésbé. Két évig voltam iszonyatos mértékig lelki terrorban tartva, és olyan tipus vagyok, hogy ha szeretek valakit, annak előbb engedek, mint hogy ő tudna róla, hogy én engedtem. Ez abban a pillanatban mindig jó ötletnek tűnik, de később megbánom, és úgymond egyre kisebb dobozokba zárom be magamat. Nem feltétlenül a mai esetről beszélek itt, ezt perpillanat leszarom, nem is tudom elképzelni, hogy ha fél 5kor még ki se lektem az ágyból, akkor én ma este reggaeton partyra menjek. Lényegében az apróságok azok, amik egy idő után kiakasztanak, és megpróbálok kitörni a soksok dobozból. Vagy saját magamat verem szét, és sehova nem jutok, vagy kiszabadulok, és orrbabaszom azt, akit hibáztatni tudok (és ez persze soha nem önmagam). Sok év példájából tanulva az utóbbi sokkal rosszabb. Jobb ha benne maradok a kis dobozaimban, és rájövök, hogy felesleges a falnak futni, mert csak betöröm a fejemet. Általában amellett csinálok ilyet, akit szeretek annyira, hogy félretegyem magamat. Mértéket kéne tartanom ebben, úgy lenne a legjobb. Nem mindíg kell félretenni azt, amit én gondolok, és amit én szeretnék. Még tanulgatom a dolgokat. Párkapcsolatokban suta vagyok mint egy lábatlan kecske.

Nem tudom mi ütött belém, mert már gyártom magamnak a problémákat, pedig halál szerelmes vagyok, és boldog vagyok Balázs mellett. Végre egy normális pasi mellett kötöttem ki, és nem olyan mellett, akinél el se kell gondolkodni azon, hogy kit nem érdekel, hogy én mit akarok. Mindenesetre bolond vagyok, ha a hülyeségeimmel elrontom. Többen mondták, hogy érzéketlennek és kegyetlennek kéne vele lennem egy ideig, mert ha egyszer megcsal, és nem érzi, hogy elveszíthet, és következményei vannak a tetteinek, akkor megteszi máskor is. Nem szeretek rideg lenni amikor legszívesebben örökre neki adnám a szívemet, és nem érdekel ha összetöri, legalább szétosztharom a darabjait különböző rabságaim között.: alkohol, szeretők, fura társaságok, felelőtlenség, önpusztítás. Mindíg jól estek ezek a dolgok, de csak ritkán eshettem bele a nagyobbik részébe, mert túl sok vesztenivalóm volt. Sokmindenért épp kétszerannyit küzdöttem mint amire szükség lett volna, és ez túlságosan fontos volt nekem, nem akartam elveszíteni semmit, a dobozaim száma pedig egyre csak nőtt.

A tánccal kapcsolatban is ittvannak a dobozok, de okosan megkötözve dobtam be magam, hogy meg se próbálhassak kitörni. Hűséges akarok lenni Attilához, mert azon túl, hogy szinte mindent amit tudok, azt tőle kaptam, olyan kivételezésben volt részem, amiben szerintem senkinek. Nem akarom őt otthagyni, habár tudom, ha maradok, akkor itt ezen a szinten megrekedek örökre, és nem fogom elérni a célomat. Tessék, az újabb doboz. Ha itt elpattan az agyam, és ki akarok törni, akkor annak elég jó visszhangja lesz... >_<

Most muszáj kikelnem az ágyból, mert tegnap kimaradt az evés (bár így karácsony előtt nem árt, de akkoris.), eléggé kezdek éhes lenni, sőt még hajat is akarok mosni, hogy holnap a hajam elkészítése csak 3 órát vegyen igénybe, és ne 4-5öt.:D Este még valószínűleg írok.

Ja. a napomra leginkább az illene, hogy nocomment. Nem tudom mi bajom, teljesen megzeberedtem. Olyan vagyok, mint egy skizofrén. Van, hogy teljesen vidám vagyok, és pörgök, és ugrálok, és van, hogy eretvágok abban a szent pillanatban, ahogy bárki hozzámszól. A világ összes érzelme és hangulata átviharzott rajtam az elmúlt 2-3 napban.

Ahogy így átgondolom, semmit nem csináltam ma. Délután kettőkor sikerült felkelnem, addig Balázs kétszer hívott. Nagyon jó lett volna valami értelmeset csinálni, de egyszerűen muszáj legalább a szünetben kipihenni magamat, mert nem fogom tudni összeszedni magamat ha visszamegyek suliba, és onnantól már csak 12 napom lesz félévzárásig, addig meg kell menekülnöm. Fogalmam sincs, hogy miből akarnak éppen megbuktatni, és kinek a flashe hogy kibasszon velem, de kezdenem kell a helyzettel valamit. Balázs átjött, nekem pont annyi időm volt, hogy megigyam a kávémat, elszívjam a cigimet, és lefürödjek. Ébredéstől az érkezéséig olvastam a blogját. Kicsit így talán jobban tudom, hogy mi járhat a fejében. Elvoltunk, Miattam 2 órát késett. Lementem szilvuba, és iszonyatosan csapattam neki ma, elkezdtem inni, és 2 sör meg 3 tequila mellett a végére egész jól éreztem magam, BÁRMIT táncolhattam volna. (ami meg is volt, mert székes szexuális vetkőzős zene/tánc volt, hála a mi egyetlen drága Gera Balázsunknak.) A buli végén ugye ismételt megőrülés, most az alkohol és a saját mélyről jövő hülyeségemnek hála sikerült olyan szinten elborulnom, hogy már minden mindegy volt, és táncoltam. Balázs ma se aludt nálam. Többet nem kérdezem, nem fogok ráerőltetni semmit. De tegnap azt írtam, hogy nem lesz róla többet szó, szóval még mielőtt kifejteném, leállok, és elmegyek aludni. Picit nyűgös vagyok. Nem akarom megindokolni.

Már régóta igérgetem ezt a témát, de soha nem volt időm és energiám leülni, és értelmes szöveggé konvertálni a néha elsuhanó gondolatokat. Most, hogy elkezdődött a szünet, és tegnap kb a nulláig lett rombolva az önbizalmam ilyen téren, leírom mit is gondolok erről.

Vannak olyanok, akiknek a szex valami túlvilági dolog, és olyan mint Voldemort, hogy nem mondjuk ki még a nevét sem. "Tudod, csináltuk AZT"... Ez szerintem annyira vicces. Ha valakit zavarbaejt az, amit az ágyban (kocsiban, asztalon, földön, stb...) csinál, akkor minek csinálja? Igen, valóban megvan mindenkiben a kényszer, mert az állati ösztönöket baromi nehéz elnyomni, de szerintem a legrosszabb megoldás amikor nem engedi szabadon magát az ember, és csak szerencsétlenül maszatolnak a partnerével. Számomra ez többet jelent annál mint amit a nagy többségnek, még nem igazán beszéltem olyannal, akivel egy véleményen lettünk volna. Nekem többnyire nem a végkifejlet a fontos, hanem hogy engedjenek játszani, és a partnerem is merjen, úgyszólván kihozzam belőle a vadállatot. Lehet hogy azért vagyok ilyen, mert az évek során felborult az értékrendem, de ezt e téren nem bánom. Magabiztosságot ad, és egy jó kapcsolatnak nagyon fontos része, hogy minden rendben legyen az ágyban. Legjobban a szexuális életemen keresztül lehet bántani, mert lényegében onnan nyerem az önbizalmam nagy részét, máshonnan nem tudom hogy kellene. Nagy általánosságban ezt a képességet a nők nagyobb része még nem fejlesztette ki, mert felesleges. Az első kapcsolatomban (majdnem 2 év) borzalmas volt a szex. Mindketten akkor vesztettük el, és tényleg csak szerencsétlenkedtünk, és amikor már többre vágytam volna, akkor leragadtunk ott, hogy neki jó, én meg asszisztáltam hozzá. Tulajdonképpen olvashattam volna, vagy fejthettem volna keresztrejtvényt, sokkal több értelme lett volna, mint annak amit csináltam. Közben átgondoltam a napi teendőimet, hogy mit kell csinálnom a héten, a hónapban, az évben... Akkor még képes voltam fejben szabásmintát készíteni, és ruhát tervezni, sőt, nagyon sok érdekes gondolat ugrott be, de ha ezeket akartam volna csinálni, akkor kifeküdtem volna a fűbe gondolkodás céljából, nem pedig közösülést imitálva guminőként vagyok jelen. A másik érdekes dolog, amikor a pasi nem figyel a partnerére, csak megdugja innen is, meg onnan is, meg még a százhuszonkilencedik pózból is csapatja szerencsétlen nőnek, de nem veszi észre, hogy ugyanúgy unja, mert nem figyel oda rá. Sokkal célravezetőbb, ha nem veszik el az ember az idiótábbnál idiótább kitekert pozitúrákban, hanem egy egyszerűbbel próbálja meg boldoggá tenni a másikat. A jelenlegi párkapcsolatomban azthiszem minden rendben van. A vadságtól el tudunk jutni a meghitt és összebújós szeretkezésig, amit értékelek, mert mindkettőt fontosnak tartom. Egy ideje szinte csak szeretőim voltak, nem éltem párkapcsolatban, ebből kifolyólag egy kicsit más megszokás alakult ki bennem, nem szoktam meg, hogy szeretkezzek. Imádtam ha megölnek közben, jól esett a fájdalom, megőrített az életveszély. Vicces kérdés volt az, amikor egy katana is bele lett vonva a szexuális életembe. Azthittem semmivel nem lehet már megijeszteni, de most sikerült. Félek attól, hogy a Nyíregyházán eltöltött éjszaka után sokminden megváltozott bennem, az számomra leírhatatlan élmény volt, és még soha senkitől nem kaptam ennyi érzelmet szeretkezés közben. Nem tudok rá mást mondani, csak hogy gyönyörű volt. Ezt a kifejezést ilyen témában nem gyakran használtam eddig. Egy pontig az egész egy játék, taktikázol (vagy a saját, vagy a másik fél élményét fokozva), reagálsz arra amit a partner csinál, és az összes rakció egymásra épül, ebből kialakul egy olyan felfokozott hangulat, hogy az már magában öröm, és a játék végén jó esetben mindenki célbaért.

Azthiszem kezdek skizofrén lenni, nem tudok többet írni... >_<

Ma lényegében két dologról szerettem volna írni, de ehez kell egy kis elővezetés, meg némi átkötés, hogy ne nézzen ki iszonyú hülyén egymás mellett a két téma. Ma karácsonyozni mentem be a suliba olyanokkal, akikhez kevés híján semmi közöm, aztán délután készültünk a Szabós szalagavatóra, este pedis szilvuban voltunk. Lehet, hogy az első témakört most mellőzöm, mert nem igazán passzol a jelenlegi hangulatomhoz. Első körben leírom a napomat, aztán kiderül mi lesz belőle, mert iszonyú fáradt vagyok.

Szóval reggel elaludtam, és nem jutottam be órára, szóval végigültem egy karácsonyi műsort, közben papíron boncolgattam az ünnep témáját, és kifejtettem a véleményemet, amit majd idővel esetleg le is gépelek ide, aztán gyorsan letudtuk az osztálykarácsonyt, és már rohantam is haza, mert arra számítottam, hogy Balázs korán jön, és tudunk kezdeni magunkkal valamit szalagavató témakörben. Lefürödtem, közben megérkezett a nagynéném, akivel elég rendesen egy hullámhosszon vagyunk, és fetrengve röhögtünk az asztalon. 4 környékén elkezdtünk foglalkozni a koreoval, sokkal jobban haladtunk benne, mint amire számítottam, annak ellenére, hogy egész másra koncentráltunk közben. Balázs 8ra ment tréningre, én összeszedtem magam, és ledzsaltam szilvuba. Kb a szokásos történet, pici tánc, pici ivás, picit a végére már kivoltam, de alapjában véve jól éreztem magam. Kettő óra környékén Gerának elborult az agya, és ilyen mindenféle zenéket rakott be, amire Balázzsal nekiálltunk tombolni, és örjöngeni, a végére már bevontam széket is, és megzeberedve ugráltam körbe-körbe, amúgy meg kis híja volt szerintem, hogy kihívják az elmegyógyászatot, és bevitessenek. Balázsnál ma sem maradt ki a felmosó-efekt, nem értem miért vonzza így a padló, de mindenesetre hanyattvetette magát. Azthiszem a hülyeségével meg azzal, hogy ennyire imádom, kiengesztelt azért ami egy picit ma fájt. Reggaetonra nekem elborul az agyam, és zúzok rá, főleg olyanra, amit jól ismerek, és brutáliskeménydurva. Gera berakta a Daddy Yankee - Gasolina-t, és megőrültem, Balázs meg leült. Én többnyire józanon se vagyok visszafogott ártatlan lányka, részegen meg aztán biztosan nem, szóval megtámadtam, és táncoltam az ölében, amire egy olyan megjegyzést kaptam, ami most sokmindent lerombolt bennem. Lényegtelen, hogy nekem iszonyat szarul esett, de olyan vagyok, hogy ilyenkor betegesen keresem magamban a hibát, aztán megfolytom a ragaszkodásommal az illetőt. Ritkán mondok ilyet, de most szexuális téren az önbizalmam le lett lökve a pincébe, rá lett baszva az ajtó, ami elé odatoltak egy szekrényt, ráfúrták, és hozzáláncolták a falhoz is, szóval a rossznál is rosszabbul érzem magam emiatt. Nekem ez fontos lenne, hogy értékeljenek ilyen téren, mert párkapcsolat-témában rohadt gyenge vagyok, szinte csak szeretőnek vagyok jó, és bevallom őszintén, geciszarul esik ha rájövök, hogy még annak sem. De igazából nem is ez zavar, hanem hogy ő mondta, és amit mondott. Tudom, hogy nem azt gondolta ami nekem átjött, de így működik a hülye fejem, nem tudok mit tenni, szóval úgy érzem mintha közvetve lekurvázott volna a férfi akit szeretek. Majd a történet után lelépett bachatazni valakivel, én meg dühönghettem szegény K.T.-éknak, meg kapcsolhattam láncdohányos módba, hogy ne lovagoljak egész este ezen a kérdésen. Kezdem úgy érezni, hogy NAGYON nem vagyok ide való. Többször éreztem már, nem találom a helyemet, idiótán érzem magam a világban, de ezen nem segít semmi. Iszonyatosan jól esett volna, ha meg tudom győzni, hogy velem aludjon, de amikor nyafogtam neki a kocsiban, akkor ha jól vettem ki, ingerülten válaszolt, hogy mennyi dolga van holnap, és aludni akar. Nem szólok bele a dolgaiba, nem jó nekem, ha ennyire kötődöm valakihez, mert már érzem, hogy fájni fog. Mostantól megpróbálom érzelmileg függetleníteni magam tőle. És amúgy is újabban a blogom 85%-ában róla van szó, így most elrendelem a cenzúrát, és NINCS TÖBB ilyen, mert ELÉG VOLT. Najó. Félreteszem a negatív életérzést, és lefekszem, mert szerintem az a bajom. Holnap jövök 2db témával, ami tisztára bolygatja a fantáziámat.:3

Úgy álltam hozzá a hétvégéhez, hogy a pénteki bulitól tartottam, a szombatit meg nem teljesen láttam át, az átkötésekre meg nem is gondoltam. Minden számításomat felülmúlta ez a 2 nap.:))

Pénteken a suliban már nem bírtam magammal, teljes izgalomban voltam, nem tudtam kivárni az indulást. Kémiáról megint megszöktem, már kicsit f*szkivan a sulival, szükségem lesz erre a szünetre.

Balázs picivel 6 után értemjött, és elindultunk. Sikerült becsomagolnom! Úgy, hogy semmi létfontosságút nem hagytam itthon!! Annyira büszke vagyok magamra.^^ Kimentünk a Flóriánhoz, átültünk Vilmos kocsiába, és lementünk. A kocsiban volt egy pillanat amikor úgy ért hozzám, hogy beleremegtem, és éreztem, hogy ő kell nekem, nagyon nagyon nagyon. <3

Leértünk bulizni, és HIHETETLEN szétcsapás volt.:D Már érkezéskor becsaptunk egy vodka-redbullt, és nálam jött a többi utána... öhm hát ja... Balázs mászott, ugrált, a pultba kapaszkodva lógott, szóval elborult. Velem részegen annyi a probléma, hogy azt hiszem tudok táncolni, amikor igazából nem. Pénteken olyan dolgokat csináltam amiket józanon nem merek beletenni táncba.:) Nagyon jó buli volt, de kettő után vége lett, leültem egy picit dumálni Balázshoz, meg egy Tibor nevű csávóhoz, aki később elkérte a számomat (de minek??) aztán fogtuk magunkat, és hazamentünk. Még egy kicsit beszélgettünk (sírvaröhögve feküdtünk az asztalon), iszogattunk egy picit, aztán elmentünk lefeküdni, de nem aludtunk.:) reggel 7-fél8ig elvoltunk, olyan dolgokat osztottunk meg egymással, amiket én soha nem gondoltam, hogy bárkivel meg fogok tudni osztani, és úgy érzem, ő is megosztott velem olyat, ami nagyon fontos. Álmomban nem gondoltam, hogy létezik ilyen ember a világon akivel ilyen közvetlen lehetek.:) A másik hihetetlen dolog az volt, amilyen gyengéden összebújtunk hajnalban. Túlvilági volt, azóta teljesen átértékeltem mindent. Nagyon rég hiányzott az, hogy egy ilyet átéljek. Fontos nekem ez a pasi, és kezdek megijedni az érzéseimtől.:)

Szombat reggel nagyon jól esett mellette felébredni!!! Kimentünk reggelizni, iszonyat másnapos voltam, egy szelet kenyeret sikerült magambaeröltetni a kávé mellett, aztán go ki a főtérre, ahol elfogyasztottunk egy forraltbort, és odafagytunk. Utána még lazultunk egy ideig Nyíregyháza city gigantikus hógömbjébe burkolózva, majd sötétedéskor elindultunk. Az útviszonyok kegyetlenek voltak, a közlekedés elég nyomorultul haladt, de lassacskán visszajutottunk a Flóriánhoz Balázs kocsiáért. Sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam mellette a kocsiban, mint előtte kb 3 órán keresztül, pedig semmi baj nem volt az utazással, megszoktam azt is, ha állat módjára vezetnek (sőt élvezem is, mert adrenalinfüggő vagyok, sebességmániás, és imádom az életveszélyt)de jól esett mellette ülni, és kiengedni. Tündéri aranyos volt, bemutatott a családja egy részének, nem igazán kedvelnek, viszont utálnak. Viszont sikerélmény, hogy az unokaöccse nem sírta el magát, sőt, mosolygott, és a kezembenyomott egy könyvet. Az irónia a dologban, hogy egy matekkönyv volt. x'D Szoval mindegy. Balázsnak tök hangulatos szobája van, otthonos, és jó.^^ Én a saját szobámat utálom. annyira idegen és otthontalan. (majd intézkedem ezügyben tavasszal) Összeszedte magát, aztán átjöttünk hozzám, én is összekészültem, és elindultunk Conexiónra. Kicsit kacérkodtunk egymással mindenfelé, jól esik ha tudom hogy szexuálisan is érdeklődik irántam, sokkal magabiztosabb vagyok tőle. Bulizni kb éjfélkor érkeztünk meg, és rájöttem, nem tudok táncolni, annyira se ment mint előtte, és iszonyú rosszkedvű lettem miatta. Ültem a sarokban, és próbáltam megnyugodni. Balázs bevitt bachatazni, azzal megvigasztalódtam, és eldzsaltam beszélgetni, amikoris meghallottam a stairway to heaven-t és berángattam a beszélgetőpartneremet az elborulásomhoz. Na onnantól tudtam táncolni, bármennyire dekoncentrált voltam, táncoltam, mert végre megint jól esett.:) 4 körül értünk át hozzám, nálam aludt a kis Tündérem, mindketten azonnal eldőltünk, mint akiket leütöttek. Beütött az álommanó-szindróma.:)

Délre haza kellett érnie, és megbeszélt a családjával. Én mióta elment döglődöm, és pótcselekvésből táplálkozom. Most lefekszem aludni, mert holnap suli, vennem kell valamit annak akit húztam osztálykarácsonyra, és este meg Szilvu!!:) A post tökéletes befejezéseképp egy kép a tegnap esti Conexiónról. Aranyos kép.^^<3

Amúgy tök jó h így informatika óra közepén nekiálltam blogolni, feladtam a word -> tabulátorok, szegélyezés című feladatot.:D Este megyünk le Nyíregyházára Palladium bulira Balázzsal, már várom, de stresszelek is rajta egy picit. Attilának az volt az egyik feltétele a fellépőcsapathoz, hogy szóljak, ha más tánciskola bulijára megyek. A másik b+ ott van, hogy szombaton nem megyek próbára, és még nem találtam ki a megfelelő szövegkörnyezetet amibe ezt az információt beépíthetem, és közölhetem. Félek Attilától. Halálosan. Szerintem küldök neki egy sms-t, hogy ma megyek vidékre, és nem érek vissza holnap reggelre. További félelmeim: Nem nagyon ismerek ott senkit, és attól hogy Balázs a párom, még nem vagyok benne 100%ig biztos, hogy ezzel én ki lennék segítve. Lehet, hogy ő jól ellesz, én meg ülök, és igy semmi (volt már rá példa). Jelen állapotomban elment a kedvem a ma estétől.>_< Muszáj feldobnom magam, mert Vele akarok lenni, és hiányzik, és jó lesz ez, csak legrosszabb esetben eleget kell innom.:D

Jelen pillanatban a szokásos reggeli isleremmel foglalatoskodom, és most hogy az ilyen irányú függőségem ki lett elégítve, sokkal pozitívabban állok a naphoz. Info után megint összeragasztom a kezemet, mert meg KELL szoknom h normálisan tartsam amikor táncolok, ezt hívják megszállottságnak.^^ Továbbá fejlődést mutatok sminkelés terén is. Most nem arra gondolok, hogy egy újabb festmény, kép, vagy tárgy alapján elvont és művészi dolgokat festek a fejemre, és ezzel tökéletesedik a technikám, vagy ilyenek. Nem. Ez most arra utal, hogy reggel képes voltam egy alapozóval, egy tussal, és egy szempillaspirállal beérni. Nem tudok visszafogott sminkben eljönni otthonról. Egyszerűen szarul érzem magam, ha nem extrém valahol az amit alkottam. Tegnap este eldöntöttem, hogy ma megpróbálom visszafogni magam, és félreteszem ezt a fajta kényszerességemet. Szerintem ez összefügg azzal, hogy eléggé komplexusos vagyok, és nem tartom magamat kifejezetten szépnek, smink nélkül meg nem vagyok hajlandó tükör közelébe se menni. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire vagyok képes változni, ha rákényszerítem magam/rákényszerítenek. Egyenlőre úgy látom, csak akkor tudom ezt megtenni, ha feltétlenül muszáj, vagy ha egy sokkal rosszabb dolog ellenében kell változnom, és ezt én is pontosan átlátom. Azért jött rám most ez a tesztelhetnék, mert tegnap sms-eztünk, és rájöttem, hogy muszáj lesz lassan igazodnom hozzá apró dolgokban, különben egy idő után előjönnek az összeférhetetlen ellentétek, és elvesznek azok a dolgok, amik összetartanak minket. Nem akarom őt elveszteni. Tudom, most adnom kéne a kemény csajt, hogy "megcsalt, változzon ő, küzdjön ő, nekem most semmit sem kell tennem a kapcsolat érdekében" de szerintem ez így nem működik. Annak ellenére hogy rossz, ugyanannyi energiát akarok beletenni, mert csak úgy múlhat el a fájdalom, ha lassan megtöltöm új, szebb dolgokkal azt a helyet, ahonnan gyilkos módon kitéptek sokmindent. 

Lassan vége az órámnak, szóval lezárom ezt a kis eszmefuttatást.:) Legközelebb vagy délután/estefelé jelentek, vagy szombat éjjel. Reménykedem benne, hogy jól szórakozom majd este, és nem leszek megölve sem.:) Éljen a tánc. Ja és viszem a szexuális combfixemet is. :3 nyehehe.:P:D Szóval tánc.^^ Hajrááá.

Tegnap több ihletem volt ahoz, hogy írjak arról amiről szerettem volna, most teljesen máson kattog az agyam, szóval most megcélzom ezt a témát.

Az emberek annyira különbözőek, és nem értik egymást. Semennyire. Mindenki fejetlenül rohangál a világban, és azt gondolja, hogy amit ő csinál, az az egyetlen járható út, az egyetlen jó megoldás. Nagyon sok életstílust láttam már ahoz, hogy rájöjjek, minden viszonyítás kérdése. Az emberek hajtanak a társadalom által célként kitűzött dolgok után, és nem vagyok benne teljes mértékig biztos, hogy ebben mindenki boldog. Ebben a világban tényleg csak az lehet jó ember, aki az iskolában kitűnő, több diplomát szerez, minden tudásáról papírt kap, utána kap egy olyan munkát, amiből mérhetetlen pénzt csinál, házat vesz, kocsit, olyan dolgokat, amikre egyáltalán nincs szüksége? Tényleg ebben boldog mindenki? Én ezek szerint egy nagyon rossz ember vagyok. Nem érdekel milyenek a tanulmányi eredményeim, nem érdekel, hogy miről van papírom, és nem akarok annyi pénzt toronybahalmozni amennyit csak lehetséges, mert nem fontos számomra. Az iskolát úgy akarom befejezni, hogy amit fontosnak tartok, azt tudjam. Szeretek tanulni, de nem úgy, hogy a személyiségemet és a céljaimat a padlóba tapossák, és rámüvöltik amit ők akarnak. Én nem így működöm. Boldogan végighallgatok bárkit, ha látom rajta, hogy amit mond azt elhiszi, és neki is fontos. Ez nem azt jelenti, hogy imádni fogom a kémiát, de legalább odafigyelnék (esetemben bejárnék órára) és amit ott elmond, az halványan megragadna.  Nem teljesen értem, amikor értelmetlen dolgokat értelmetlenül visznek véghez, és az egész úgy hülyeség, és lealacsonyító ahogy van. Vegyük például az iskolai dohányzás témáját. Nekem annyira már nem fontos, mert nem járok ki, de hozzá tudok szólni. A tanárok hajtóvadászatot indítottak, mindenképpen le kell mészárolni azt, aki az iskolában dohányzik, korra, nemre, vallásra, minden egyébre való tekintet nélkül, Nem értem az egészet. Sokkal egyszerűbb lenne azt mondani, hogy "jólvan gyerekek, itt dohányozzatok, ne zavarjatok másokat, ha nektek ez jó, csináljátok". Szerintem ez ugyanolyan magánügy mint bármi más. Megterhelő, ha egy függőnek azt mondják, hogy "nem, mert 7 órát ki kell bírnod". Saját tapasztalatomból tudom, hogy borzasztó nehéz, mert összeomlik a koncentráció, agresszív lesz az ember, és szerintem többet ártottunk a diáknak mint használtunk vele.

Ilyen és ehez hasonló értelmetlen szabályok vannak, amit a kultúrált emberek meg tudnának oldani, de sajnos nem feltétlenül vehetem kiindulási alapnak, hogy annyi kultúrált ember szaladgálna szabadon. Sajnos épp az ellenkezőjéről győznek meg nap mint nap. Bemegyek az iskolába, és olyan emberekkel vagyok napi 7 órában összezárva, akik ha szembejönnek az utcán, átmegyek a másik oldalra. Így belegondolva azért elég kellemetlen. Nem tudom, hogy náluk, vagy nálam van teljesen felborulva az értékrend, de nagyon sok mindenben különbözöm tőlük, és nehéz így egy közösséghez tartozni. Sajnos senki nem önmaga ebben a közösségben, mert mindenki kitalált magának egy szerepet, amit így a harmadik évre sikerült olyannyira elsajátítani, hogy már fel se tűnik, és persze ottvannak azok, akiknél teljesen nyilvánvaló, hogy álarcban járnak, mert ordít róluk, hogy túljátsszák magukat. Néha én is ilyen vagyok, de nem tudok mit tenni ellene, belépek az ajtón, és mintha megszállt volna valami, átváltozom. Valószínű, mindenkinek ugyanaz az oka erre, mint nekem: védekeznek. Amikor össze vagy zárva olyanokkal akik támadnak, az eléggé idegtépő tud lenni. Nem képesek kinyitni a szemüket, és észrevenni azt, hogy egy egész közösség életét nehezítik meg azzal, hogy bezárják az ördögi kört, és felveszik a "legjobb védekezés a támadás" maszkot. Így mindenkinek rossz. Ez nálam iratlan szabály, hogy nem támadok neki ok nélkül az embereknek. Ma is egy hajszálon múlott, hogy elboruljon az agyam, és összeverjek valakit.

Érdekes, hogy mennyi különböző embertípus létezik, és ebből mennyi konfliktus adódik. Ma például nagyon jól szórakoztam azon, hogy egy alapvetően buta lány rákérdezett szavakra, hogy mit jelentenek, csak hogy okosnak tűnjön azzal, hogy leírja. Amúgy rettegek a csajtól, közveszélyes dühöngő drogos. Konfliktusba kerültem például egy fiúval is, rájött az, hogy felemeljen, ütögessen, piszkáljon, fogdosson, és én erre jelen helyzetben nem vagyok vevő. Egy ideig oké, vicces volt, röhögtem rajta, de utána már elborult az agyam, és nem volt képes leállni. Nehéz eltalálni hol a határ a vicc és az agyfasz között, az osztály nagy része általában megtalálja, és szándékosan lép át rajta.

Meg vagyok zavarodva továbbá éltem regényének szerelmi szála miatt. Boldog vagyok, szerelmes, jól érzem magam, és most egy nagyon jó hónap elé nézünk, aztán meglátjuk a többit hogy vészeljük át (de megpróbálok mellette lenni, mert neki rosszabb.:)) Még mindíg nem léptem át a megcsalás kérdése fölött, de ma bejelölt facebookon egy lány akitől tartok. Fogalmam sincs mit akar, miért jelölt be, és hogy mire számítsak, de most semmilyen esetben nem vágyom nőkkel való konfrontálódásra, kicsit már így is sok volt az azonos neműek társasága. Kiakasztó, hogy a nők milyen gonoszak tudnak lenni egymással. Ebből a szempontból szívesebben lennék pasi, egyszer kell lebaszni a másik félnek, és le van rendezve az ügy. Ez nőknél kicsit más. Sunyiban szurkálódás, irigység, gusztustalan taktikázás egymással szemben... Undorítónak tartom, ezért utasítom el általában a nők társaságát, mert tudom, hogy nagy részében az emberekben nem bízhatok, és tapasztalatból mondom, hogy ezt valamiért mindig kiváltom a lányokból. elsőtől hatodikig volt két nagyon jó barátnőm, akik ugyanennek a jelenségnek voltak a tökéletes példái, csak kicsiben. Örülök hogy a tesóm, és a két unokatesóm is fiú, boldog vagyok, hogy közöttük nőhettem fel. (sajnos ez azt jelenti, hogy a helyzetet nem igazán tanultam meg kezelni, de dolgozom rajta.)

Most így utolsó szó jogán szerintem valami teljesen tárgytól eltérő dologgal fejezem be, kicsit be kell lelkesülnöm, szóval megmutatom mivel lepem meg magam karácsony után:

ő az.:)

Ja hát igen, mérhetetlenül be tudok lelkesedni a tánccal kapcsolatos dolgoktól is, sőt a cipőktől is, szóval ez a legjobb.^^

Ja és még egy gondolat a karácsonyról:

-nem szeretem, ha az emberek karácsonykor "gondolnak" a másikra, és ki akarják találni mire vágyik, amikor egész évben leszarják. Jó hogy a szeretet ünnepe, meg minden, de akkoris. Azt fogom megajándékozni, akit muszáj (akit húztam osztálykarácsonyra) + a családot, de nem szeretem ezt a túlbuzgó ünnep-mániát. Karácsonykor gyűlölök ajándékozni, mert rám van kényszerítve. Aki ismer, az tudja, ha magamtól csinálok valamit, akkor benne van a szívem-lelkem, és őszíntén gondolok az illetőre. Annak aki fontos számomra sütök sütit, rajzolok, verset írok, ha látok valamit, amiről eszembe jut, akkor azzal megajándékozom, de ettől ilyen erőltetett formában kiráz a hideg. Kezdek rájönni, a karácsony ijesztőőő!!! >_< Persze jó a karácsonyi vásárban a feldíszített városban sétálni este a hóesésben, forraltborozni, beszélgetni, nevetni, és átérezni a hangulatot, elmenni korizni, vagy csak itthon befeküdni az illatos fenyő alá, és elmélkedni, de nem akarom, hogy ezekhez a pozitív élményekhez, és a gyerekkor emlékeihez hozzáragadjon a karácsonyi stresszelés, és az az érzet, hogy az egész erőltetett, és mű, és semmi értelme. Na a karácsonyról ennyit.

Végezetül egy-két Szilvus kép, mert az bizony nem maradhat el az életemből:

Délután találkoztunk, (ja délután 6kor!!) beültünk a kocsiba, elmentünk valahonnan valahova, valamiért. Meg se próbálok logikát keresni benne, na de mindegy. Elkezdtünk a táncon kívül közös programot szervezni, mert hát sokoldalú az ember, meg kell ismerni a többi mindenfélét is. Na ez nálam elég körülményes, mivel a mozi ki van lőve, félek a mozikban, és nincs az az isten amiért engem el lehetne vinni. Meg lehetne próbálni, de nem akarom villantani a gyengébbik oldalamat, abból kapott már szegény egy adagot mostanában. Nem találtunk ki semmi konkrétat, szeretek kiállításra járni (szeretnék, ha lenne rá időm), színházba, mindenféle programokata, és iszonyatosan kiváncsi vagyok, majdnem minden érdekel, ha meg nem, azt úgyis megmondom. Majd szervezünk ha épp olyanunk van.:)

Ma beültünk kávézni, igyekszem leszokni a kávéról, azt hiszem az erős függőséget sikerült leküzdeni, már csak azért iszom mert finom. Mézeskalácsos kávé... hát vicces volt a vége, mert a kakaóba áztatott keksz jutott eszembe. Amúgy finom volt, és jól elvoltunk amíg beültünk.:) Beszélgetés, röhögés, mesélés, kacérkodás.... Ennyi azthiszem mindig benne lesz a játékban, beszélgetni kell, és vele tudok, a nevetés fiatalít, és erősíti az izmokat, a mesélés jó, mert ismerkedünk, a kacérkodás meg... Hát erre igazából nagyon sok magyarázatom lenne, hogy miért nagyon fontos, de nem fogom kifejteni, majd egyszer talán... Olyan volt, mintha csak 15-20 percet ültünk volna ott, pedig iszonyú sok idő elszaladt, és valahogy soha nem elég az idő amit vele tölthetek. Átmentünk Szilvuba, és táncoltunk egy picit, Gera nem ért oda emberi időben, szóval rendes zenénk se igazán volt, de tudom, nem most kell partyzni, ittvan rá a hétvége. A tervek a következőképp néznek ki:

-Péntek: Suli, utána hazarohanok, összekapom magam, sütök egy adag muffint, mert rámjött a süthetnék, és nincs rá időm addig, aztán együtt lemegyünk Nyíregyházára valami bulira, amiről azt se tudom mivan. Na mindegy.

-Szombat: hazajövünk, gondolom kipihenjük a péntek estét, mert ahogy én érzem, ez fájni fog... Aztán este Conexión.<3 Jóó lesz, végre jó zenére táncolhatok yeeeah.:D

Most viszont úgy érzem le kell feküdnöm villámgyorsan mert el lettem küldve aludni. Igaza van, holnap sulim van, össze kell szednem magam hé.:D Na jóéjt!

Jó-jó nem akarok most idiótán magyarázkodni azért, hogy tegnap miért estem depresszióba, ha ma már rózsaszín ködben mosolyogva lebegtem egész nap. Lehet hogy most teszem tönkre magam, de olyan szinten szerelmes vagyok, hogy nem érdekel. Tegnap pont abbahagytam volna a sírást, amikor hívott. A hangomon még hallani lehetett, hogy nem éppen vagyok jól. Átjött, és amíg vártam, nem tudtam, hogy biztosan jó ötlet-e. Ki voltam borulva, és össze voltam zavarodva, megőrítettek a magambafojtott érzések, és a ki nem mondott gondolatok. Ahelyett hogy hosszasan ecseteltem volna a problémáimat, és értelmetlen dolgokat pofáztam volna össze-vissza, a kezébe nyomtam az előző bejegyzésem első verzióját. Rosszabbul reagált rá, mint gondoltam, pedig nem miatta írtam, hanem csak mert egyszerűen muszáj volt. Beszéltünk, és rájöttem, túlságosan fontos ő nekem ahoz, hogy kiadjam az útját, és meg se próbáljuk helyretenni a problémákat. Mindig is menekültem a gondok elől, felgyújtottam magam körül mindent, és elrohantam. Most nem hagyom ennyiben ezt. Szeretem, és normális ember módjára kezelni akarom a helyzetet.

Sajnos tisztában vagyok vele, hogy elég hamar eljátszotta az első és utolsó esélyét, és nem lehet több hasonló jellegű botlás egyikünk részéről sem, ha ez mindkettőnknek ugyanannyit ér.

Éjjel beszélgettünk, elvoltunk, összebújtunk, és még mindíg iszonyathihetetlen jól esik az, ahogy hozzám ér, nem tudom mikor fogok tudni józanul gondolkodni mellette, de ez így nem mehet tovább.:) Tulajdonképpen tényleg elvesztem a józaneszemet tőle, mert ez olyan érzés ami számomra örökre felülmúlhatatlan. Odavagyok minden érintéséért, a világ túlfelére tesz, megnyugtat, feltölt, felpörget, libabőrös leszek, felizgat, és hihetetlen késztetést érzek, csak mindíg éppen másra. Tegnap este a teljes káoszból rend lett egy ölelésétől, megnyugodtam, és minden a helyére került. Aztán jött a többi. Elvont-bensőséges-romantikus-vad-érzéki-szerelmes sakkozás volt, kedd éjjel. Nekem ma suli volt. Fogalmam sincs mikor fejezhettük be, tudom, hogy néztünk órát valamikor, de az idő egy kissé összefolyik. Jól esett volna ha úgy ahogy, a karjaiban elalhatok, és másnap felkelek, és tudom hogy hozzá tartozom, vigyáz rám éjjel, és reggel, ahogy kinyitom a szemem, ráébredek, nem csak álom volt. Sokáig kérleltem, próbáltam minden eszközzel hatni amim csak van, érveltem, bevetettem a bociszemeimet, bár iszonyatosan fájtak a sírástól és a fáradtságtól, aztán végül beadta a derekát, együtt aludtunk...:) Reggel ahogy felkeltem, és éreztem hogy mellettem van, öntudatlanul is az az idióta mosolygás szállt meg. Erőt adott, hogy elkezdjem a napot, és ne zuhanjak vissza feleslegesen az ágyba. Elvitt suliba. Furi, utoljára alsós koromban vittek suliba. Eltévedtünk, mert nem tudom melyik a jobb meg a bal, de nő vagyok, el lehet nézni nekem. Nehéz szívvel szálltam ki a kocsiból, mindig utálok elválni tőle, akkor is, ha tudom, néhány óra múlva együtt leszünk.

Ma egész nap az éjszaka és reggel boldogsága bújkált bennem, itt-ott ugráltam, mosolyogtam, nevetgéltem magamban, mint egy idióta, de nem érdekelt. Tulajdonképpen a környezet faszkodásaira se reagáltam, bár egyszer még odabaszok egyet könyékkel, ha beszól valaki. Kémia témazárót mindennemű stressz nélkül másoltam ki a könyvből, és előtte-utána mosolyogtam. Mostanában nem sokszor éreztem ilyen jól magam. Most itthon üldögélek, blogolok még egy ideig, aztán eltűnök hajatmosni, mert 6kor jelenésem van a Deákon, össze kell szednem magam.

Ja igen. Robi-bá megtalált még kb 1-2-3 hete, hogy táncoljunk a szalagavatón. Azt mondtam neki, meglátom mit tehetek. Azthiszem ez is jó buli lesz, ma lebeszéltem vele 1-2 dolgot. Amúgy is rámfér némi színpadi gyakorlat, szóval go.:3

Most pedig dzsalok hajatmosni, mert soha nem fogom rávenni a hülye lusta fejemet, ha most nem.:) YEEEEEEEEEEEEEAAAHHHH!!!!<3:)