Jó-jó nem akarok most idiótán magyarázkodni azért, hogy tegnap miért estem depresszióba, ha ma már rózsaszín ködben mosolyogva lebegtem egész nap. Lehet hogy most teszem tönkre magam, de olyan szinten szerelmes vagyok, hogy nem érdekel. Tegnap pont abbahagytam volna a sírást, amikor hívott. A hangomon még hallani lehetett, hogy nem éppen vagyok jól. Átjött, és amíg vártam, nem tudtam, hogy biztosan jó ötlet-e. Ki voltam borulva, és össze voltam zavarodva, megőrítettek a magambafojtott érzések, és a ki nem mondott gondolatok. Ahelyett hogy hosszasan ecseteltem volna a problémáimat, és értelmetlen dolgokat pofáztam volna össze-vissza, a kezébe nyomtam az előző bejegyzésem első verzióját. Rosszabbul reagált rá, mint gondoltam, pedig nem miatta írtam, hanem csak mert egyszerűen muszáj volt. Beszéltünk, és rájöttem, túlságosan fontos ő nekem ahoz, hogy kiadjam az útját, és meg se próbáljuk helyretenni a problémákat. Mindig is menekültem a gondok elől, felgyújtottam magam körül mindent, és elrohantam. Most nem hagyom ennyiben ezt. Szeretem, és normális ember módjára kezelni akarom a helyzetet.
Sajnos tisztában vagyok vele, hogy elég hamar eljátszotta az első és utolsó esélyét, és nem lehet több hasonló jellegű botlás egyikünk részéről sem, ha ez mindkettőnknek ugyanannyit ér.
Éjjel beszélgettünk, elvoltunk, összebújtunk, és még mindíg iszonyathihetetlen jól esik az, ahogy hozzám ér, nem tudom mikor fogok tudni józanul gondolkodni mellette, de ez így nem mehet tovább.:) Tulajdonképpen tényleg elvesztem a józaneszemet tőle, mert ez olyan érzés ami számomra örökre felülmúlhatatlan. Odavagyok minden érintéséért, a világ túlfelére tesz, megnyugtat, feltölt, felpörget, libabőrös leszek, felizgat, és hihetetlen késztetést érzek, csak mindíg éppen másra. Tegnap este a teljes káoszból rend lett egy ölelésétől, megnyugodtam, és minden a helyére került. Aztán jött a többi. Elvont-bensőséges-romantikus-vad-érzéki-szerelmes sakkozás volt, kedd éjjel. Nekem ma suli volt. Fogalmam sincs mikor fejezhettük be, tudom, hogy néztünk órát valamikor, de az idő egy kissé összefolyik. Jól esett volna ha úgy ahogy, a karjaiban elalhatok, és másnap felkelek, és tudom hogy hozzá tartozom, vigyáz rám éjjel, és reggel, ahogy kinyitom a szemem, ráébredek, nem csak álom volt. Sokáig kérleltem, próbáltam minden eszközzel hatni amim csak van, érveltem, bevetettem a bociszemeimet, bár iszonyatosan fájtak a sírástól és a fáradtságtól, aztán végül beadta a derekát, együtt aludtunk...:) Reggel ahogy felkeltem, és éreztem hogy mellettem van, öntudatlanul is az az idióta mosolygás szállt meg. Erőt adott, hogy elkezdjem a napot, és ne zuhanjak vissza feleslegesen az ágyba. Elvitt suliba. Furi, utoljára alsós koromban vittek suliba. Eltévedtünk, mert nem tudom melyik a jobb meg a bal, de nő vagyok, el lehet nézni nekem. Nehéz szívvel szálltam ki a kocsiból, mindig utálok elválni tőle, akkor is, ha tudom, néhány óra múlva együtt leszünk.
Ma egész nap az éjszaka és reggel boldogsága bújkált bennem, itt-ott ugráltam, mosolyogtam, nevetgéltem magamban, mint egy idióta, de nem érdekelt. Tulajdonképpen a környezet faszkodásaira se reagáltam, bár egyszer még odabaszok egyet könyékkel, ha beszól valaki. Kémia témazárót mindennemű stressz nélkül másoltam ki a könyvből, és előtte-utána mosolyogtam. Mostanában nem sokszor éreztem ilyen jól magam. Most itthon üldögélek, blogolok még egy ideig, aztán eltűnök hajatmosni, mert 6kor jelenésem van a Deákon, össze kell szednem magam.
Ja igen. Robi-bá megtalált még kb 1-2-3 hete, hogy táncoljunk a szalagavatón. Azt mondtam neki, meglátom mit tehetek. Azthiszem ez is jó buli lesz, ma lebeszéltem vele 1-2 dolgot. Amúgy is rámfér némi színpadi gyakorlat, szóval go.:3
Most pedig dzsalok hajatmosni, mert soha nem fogom rávenni a hülye lusta fejemet, ha most nem.:) YEEEEEEEEEEEEEAAAHHHH!!!!<3:)
