Tegnap több ihletem volt ahoz, hogy írjak arról amiről szerettem volna, most teljesen máson kattog az agyam, szóval most megcélzom ezt a témát.
Az emberek annyira különbözőek, és nem értik egymást. Semennyire. Mindenki fejetlenül rohangál a világban, és azt gondolja, hogy amit ő csinál, az az egyetlen járható út, az egyetlen jó megoldás. Nagyon sok életstílust láttam már ahoz, hogy rájöjjek, minden viszonyítás kérdése. Az emberek hajtanak a társadalom által célként kitűzött dolgok után, és nem vagyok benne teljes mértékig biztos, hogy ebben mindenki boldog. Ebben a világban tényleg csak az lehet jó ember, aki az iskolában kitűnő, több diplomát szerez, minden tudásáról papírt kap, utána kap egy olyan munkát, amiből mérhetetlen pénzt csinál, házat vesz, kocsit, olyan dolgokat, amikre egyáltalán nincs szüksége? Tényleg ebben boldog mindenki? Én ezek szerint egy nagyon rossz ember vagyok. Nem érdekel milyenek a tanulmányi eredményeim, nem érdekel, hogy miről van papírom, és nem akarok annyi pénzt toronybahalmozni amennyit csak lehetséges, mert nem fontos számomra. Az iskolát úgy akarom befejezni, hogy amit fontosnak tartok, azt tudjam. Szeretek tanulni, de nem úgy, hogy a személyiségemet és a céljaimat a padlóba tapossák, és rámüvöltik amit ők akarnak. Én nem így működöm. Boldogan végighallgatok bárkit, ha látom rajta, hogy amit mond azt elhiszi, és neki is fontos. Ez nem azt jelenti, hogy imádni fogom a kémiát, de legalább odafigyelnék (esetemben bejárnék órára) és amit ott elmond, az halványan megragadna. Nem teljesen értem, amikor értelmetlen dolgokat értelmetlenül visznek véghez, és az egész úgy hülyeség, és lealacsonyító ahogy van. Vegyük például az iskolai dohányzás témáját. Nekem annyira már nem fontos, mert nem járok ki, de hozzá tudok szólni. A tanárok hajtóvadászatot indítottak, mindenképpen le kell mészárolni azt, aki az iskolában dohányzik, korra, nemre, vallásra, minden egyébre való tekintet nélkül, Nem értem az egészet. Sokkal egyszerűbb lenne azt mondani, hogy "jólvan gyerekek, itt dohányozzatok, ne zavarjatok másokat, ha nektek ez jó, csináljátok". Szerintem ez ugyanolyan magánügy mint bármi más. Megterhelő, ha egy függőnek azt mondják, hogy "nem, mert 7 órát ki kell bírnod". Saját tapasztalatomból tudom, hogy borzasztó nehéz, mert összeomlik a koncentráció, agresszív lesz az ember, és szerintem többet ártottunk a diáknak mint használtunk vele.
Ilyen és ehez hasonló értelmetlen szabályok vannak, amit a kultúrált emberek meg tudnának oldani, de sajnos nem feltétlenül vehetem kiindulási alapnak, hogy annyi kultúrált ember szaladgálna szabadon. Sajnos épp az ellenkezőjéről győznek meg nap mint nap. Bemegyek az iskolába, és olyan emberekkel vagyok napi 7 órában összezárva, akik ha szembejönnek az utcán, átmegyek a másik oldalra. Így belegondolva azért elég kellemetlen. Nem tudom, hogy náluk, vagy nálam van teljesen felborulva az értékrend, de nagyon sok mindenben különbözöm tőlük, és nehéz így egy közösséghez tartozni. Sajnos senki nem önmaga ebben a közösségben, mert mindenki kitalált magának egy szerepet, amit így a harmadik évre sikerült olyannyira elsajátítani, hogy már fel se tűnik, és persze ottvannak azok, akiknél teljesen nyilvánvaló, hogy álarcban járnak, mert ordít róluk, hogy túljátsszák magukat. Néha én is ilyen vagyok, de nem tudok mit tenni ellene, belépek az ajtón, és mintha megszállt volna valami, átváltozom. Valószínű, mindenkinek ugyanaz az oka erre, mint nekem: védekeznek. Amikor össze vagy zárva olyanokkal akik támadnak, az eléggé idegtépő tud lenni. Nem képesek kinyitni a szemüket, és észrevenni azt, hogy egy egész közösség életét nehezítik meg azzal, hogy bezárják az ördögi kört, és felveszik a "legjobb védekezés a támadás" maszkot. Így mindenkinek rossz. Ez nálam iratlan szabály, hogy nem támadok neki ok nélkül az embereknek. Ma is egy hajszálon múlott, hogy elboruljon az agyam, és összeverjek valakit.
Érdekes, hogy mennyi különböző embertípus létezik, és ebből mennyi konfliktus adódik. Ma például nagyon jól szórakoztam azon, hogy egy alapvetően buta lány rákérdezett szavakra, hogy mit jelentenek, csak hogy okosnak tűnjön azzal, hogy leírja. Amúgy rettegek a csajtól, közveszélyes dühöngő drogos. Konfliktusba kerültem például egy fiúval is, rájött az, hogy felemeljen, ütögessen, piszkáljon, fogdosson, és én erre jelen helyzetben nem vagyok vevő. Egy ideig oké, vicces volt, röhögtem rajta, de utána már elborult az agyam, és nem volt képes leállni. Nehéz eltalálni hol a határ a vicc és az agyfasz között, az osztály nagy része általában megtalálja, és szándékosan lép át rajta.
Meg vagyok zavarodva továbbá éltem regényének szerelmi szála miatt. Boldog vagyok, szerelmes, jól érzem magam, és most egy nagyon jó hónap elé nézünk, aztán meglátjuk a többit hogy vészeljük át (de megpróbálok mellette lenni, mert neki rosszabb.:)) Még mindíg nem léptem át a megcsalás kérdése fölött, de ma bejelölt facebookon egy lány akitől tartok. Fogalmam sincs mit akar, miért jelölt be, és hogy mire számítsak, de most semmilyen esetben nem vágyom nőkkel való konfrontálódásra, kicsit már így is sok volt az azonos neműek társasága. Kiakasztó, hogy a nők milyen gonoszak tudnak lenni egymással. Ebből a szempontból szívesebben lennék pasi, egyszer kell lebaszni a másik félnek, és le van rendezve az ügy. Ez nőknél kicsit más. Sunyiban szurkálódás, irigység, gusztustalan taktikázás egymással szemben... Undorítónak tartom, ezért utasítom el általában a nők társaságát, mert tudom, hogy nagy részében az emberekben nem bízhatok, és tapasztalatból mondom, hogy ezt valamiért mindig kiváltom a lányokból. elsőtől hatodikig volt két nagyon jó barátnőm, akik ugyanennek a jelenségnek voltak a tökéletes példái, csak kicsiben. Örülök hogy a tesóm, és a két unokatesóm is fiú, boldog vagyok, hogy közöttük nőhettem fel. (sajnos ez azt jelenti, hogy a helyzetet nem igazán tanultam meg kezelni, de dolgozom rajta.)
Most így utolsó szó jogán szerintem valami teljesen tárgytól eltérő dologgal fejezem be, kicsit be kell lelkesülnöm, szóval megmutatom mivel lepem meg magam karácsony után:
ő az.:)
Ja hát igen, mérhetetlenül be tudok lelkesedni a tánccal kapcsolatos dolgoktól is, sőt a cipőktől is, szóval ez a legjobb.^^
Ja és még egy gondolat a karácsonyról:
-nem szeretem, ha az emberek karácsonykor "gondolnak" a másikra, és ki akarják találni mire vágyik, amikor egész évben leszarják. Jó hogy a szeretet ünnepe, meg minden, de akkoris. Azt fogom megajándékozni, akit muszáj (akit húztam osztálykarácsonyra) + a családot, de nem szeretem ezt a túlbuzgó ünnep-mániát. Karácsonykor gyűlölök ajándékozni, mert rám van kényszerítve. Aki ismer, az tudja, ha magamtól csinálok valamit, akkor benne van a szívem-lelkem, és őszíntén gondolok az illetőre. Annak aki fontos számomra sütök sütit, rajzolok, verset írok, ha látok valamit, amiről eszembe jut, akkor azzal megajándékozom, de ettől ilyen erőltetett formában kiráz a hideg. Kezdek rájönni, a karácsony ijesztőőő!!! >_< Persze jó a karácsonyi vásárban a feldíszített városban sétálni este a hóesésben, forraltborozni, beszélgetni, nevetni, és átérezni a hangulatot, elmenni korizni, vagy csak itthon befeküdni az illatos fenyő alá, és elmélkedni, de nem akarom, hogy ezekhez a pozitív élményekhez, és a gyerekkor emlékeihez hozzáragadjon a karácsonyi stresszelés, és az az érzet, hogy az egész erőltetett, és mű, és semmi értelme. Na a karácsonyról ennyit.
Végezetül egy-két Szilvus kép, mert az bizony nem maradhat el az életemből:
